Életem

Van egy bugyuta sláger, csak a refrénre emlékszem:merre jár a boldogság?! És tényleg merre jár? Egy külső szemlélő szerint a közelemben, hisz megvan mindenem. De én mégis vágyok valamire.

Talán most fedeztem fel az életet, de úgy érzem nem éltem eddig semmit! Az élet elém villantott egy életformát, aztán gyorsan elvette. Persze nem tudom, hogy az az élet hova vitt volna. De nekem nagyon jó volt!!! Akkor voltam boldog...utoljára:-(

A minap egy slágert énekeltem. A nejem nem tudom mit gondolt. Talán azt, hogy rá gondolok amikor éneklem ezt a dalt. Pedig távolról sincs így. Ő rá gondoltam...megint...és még mindig. Már volt egy dal ami, mintha róla és rólam szólna, és most itt van ez. Úgy látszik a szenvedés az az érzés, ami megérteti e dalok hangulatát. És én szenvedek...nagyon!

Nem tudom meddig tudom hordani ezt az álarcot.

Sokszor jó lenne kibujni alóla, és azt mondani:kedves közönség! Ennyi volt! De ezt nem tehetem meg, mert felelőséggel tartozok a gyermekeimért. Nincs jogom elrontani még két ember életét. Egy család az afféle mini-demokrácia. Vagyis a többség akaratának aláveti magát a kisebbség. És mert én vagyok kisebségben(mert egyedül én vagyok boldogtalan) így nekem kell alávetnem magam a többség érdekeinek. Fura nem?

Nagy gond, hogy nem találom a nejemhez vezető utat. Sajnos a múltban 'sok vihar volt' és elmosott minden utat. De a legnagyobb gond az, hogy a lelkem mélyén nem is nagyon keresem ezeket az elmosott ösvényket. Hogy miért? Az Isten tudja, talán.

Az a valaki, akit a sors mellém sodort még tavasszal még mindig bennem él!!! Ő hozzá mérek mindent. Ő hozzá hasonlítok mindent.

Az árnyékában élek....

Úgy érzem szűkül a világ. Egyre jobban! Már most annyira szűknek érzem, hogy nem tudnék benne megfordulni. Ez a hétvége is pont olyan szar volt mint az összes többi. A legjobb a munkahelyen lenni...Lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem ott jobb. Ott legalább egy számomra jobb világ vár. Igaz az se tökéletes.

Egyáltalán ki vagyok én, és mit akarok?

Egy aranyos nő lelke talán kihúzna abból a szarból amibe egy másik nő lökött.

Most, hogy visszaolvastam a bejegyzést, elmosolyogatm magam. Nők; szar; élet; világ....Micsoda 'költészet' :-)

Istenem! Kérlek adj jelet, és vezess a kivezető útra. Vagy így vagy úgy...

Életem egy új fázisba ért. Nem tudom hogyan tovább. Menni vagy maradni. A kapcsolatom jelenlegi formájában nem tartható. Válni félek, és nem is éri meg. Nem tagadom, nem akarok újra egy szinttel lejjeb élni. Végre van egy életszinvonalam, szar lenne lejjeb adni. Arról nem is beszélve, hogy a fene akar csendes társ lenni egy olyan kapcsolat után ami az enyém. Az biztos, hogy egy árva petákot nem adnék nekik az előírt mérték felett.

Egyébként utálom a nejem, mert pont olyan szemét mint az apja, és pont olyan lusta, és bolond mint az a kurva anyja. De hát ki  a fasz látta ez előtt annyi évvel.

Gyűlölnöm kéne de nem tudok, mert szeretek....

Van valaki aki kedves nekem, de ő nem akarja ezt. Vagyis ez egy egyoldalú vonzalom. Nagyon fáj, mert mint embert érzem magam kizárva az ő világából. Pedig semmi olyat nem tettem, amivel ezt kiérdemeltem volna. Igaz van egy mondása: az élet kegyetlen.

Az élet is , de ő is. Méghozzá nagyon! Igaz nem bánt meg soha, de ha ír akkor szinte szikrázik a monitor.

Rossz érzés. Pedig segíteni szeretnék neki, és tudni, hogy az élete jó irányba indul. Sajnos most nem arra megy. (szerintem)

Hátha egy szép napon beenged...hátha.

Valaki hiteget már évek óta, hogy megteszi azt a szívességet, amire évek óta kérem. És történt valami? Semmi. Újjab ígéret arra, hogy amit ígért betartja.

Hiteltelen ember. Nem is tudom mit várok tőle, hisz amióta ismrerem, mindig ilyen volt. Képtelen lennék ilyen lenni. Inkább megfeszülnék, de akkor is tartanám a szavam.

Igaz, már egy párszor meg is feszültem...És jobb így nekem? Én kiégtem--ő röhög a markába.

Ilyen a világ kérem!

"Az élet szép! " tartja a bugyuta mondás. De valóban az? Minden ember el tudja mondani? Igen az élet valóban szép?! Egy túróst! Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Az én keresztem az állandó munka, és az érzelem hiánya. Most mindkettőbül sok/kevés van. Vagyis sokat dolgozok és csak élek mint egy zombi. Igaz van egy lány akiért megőrülök, de az max. őrültnek vagy betegnek tart mostanában. Mindegy, ez az ő döntése. Egyet kívánok neki. A férfi aki mellette van/lesz annyira szeresse és annyira feltétel nélkül ahogy én tettem. (sajnos teszem ma is, mert nem tudok elszakadni tőle).Itt van bennem a lelkem része. És ő minden nap kivesz egy további darabot azzal, hogy nem vesz rólam tudomást.

Megpróbálok én sem tudomást venni erről a szomorú dologról.

Megpróbálok lebegve élni...

Rossz a kedvem. Csalódás ért. Igaz magamank kapartam ki, hát szenvedjek tőle. Megszegtem a fogadlamam, rá is faragtam.

Istenem add, hogy kitisztuljon az agyam. Kérve kérlek. Hozdd el, hogy felejteni tudjam azt ami annyi lelki fájdalmat hozott/hoz nekem és a áttétlesen a családomra. Ámen!

"Fordíts hátat a múltnak" mondják azok, akik tanácsot akarnak adni valakinek. Erre én csak azt mondom: a kibicnek semmi sem drága! Könnyen jár annak a szája, akinek nincs olyan kötődése mint nekem.

Bevallom a fene majd meg esz annyira szeretném megnézni a postaládámat. De nem teszem. Ugyanis rájöttem: jobb ez a fajta hiányérzet; mint a csalódottság érzése. Persze tudom, hogy mi a különbség a kető közt, és miért jobb az első érzést megélni. Mert így megadom magamnak a REMÉNYT. A reményt arra, hogy amikor majd adott időpont múlva felnyitom a ládám, találok is benne valamit. Persze a lelkem mélyén tudom, hogy semmit sem fogok...

Egy a lényeg amit tettem, egy elhatározás eredménye. De a végrehajtáshoz kell a bűvös szó: AKARAT. Furscsa egy tulajdonsága az embernek. Nehéz pontosan meghatározni, mikor elég, mikor kevés. Most erre van! És ez a lényeg.

Csak ne áhítoznék utána annyira...

Az ember egy bizonyos kor után már nem lepődik meg mindenen. Már nem kapja fel a fejét egy-egy hírre, vagy helyzetre. Így van ez a vele megtörtént helyzetekkel is. Már közömbös egyhangúsággal veszi tudámásul embertársai cselekedeteit. S csak az extrém dolgokra kapja fel a fejét. Mint például én a mai nap.

A szeretet koldusa című oldalon leírtam, hogy valaktől szívességet kértem. Sajnos okom volt rá...mert a padlón vagyok. Már a levél írása után gondoltam, hogy nem fog segíteni. Így is lett.

De utána volt egy beszélgetés ami alapján felbukkant bennem egy pici reménysugár. De ez az ember(ha lehet ezek után a lelke alapján annak nevezni) ezt is elvágta.

Most dermendten állok, és nem tudom, hogy a lelki fájdalomtól kiáltsak, vagy a féktelen harag és gyűlölet hangját hallasam?!

Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Soha nem éreztem ilyen kegyetlen, szívtelen bánásmódot! Nem találok szavakat, hogy leírjam a fájdalamamat. Nem tudom, hogyan tud valaki ennyire szívtelenül viselkedni és nem tudom milyen az ilyen ember lelke.

Azt hiszem most először érzem, mi az hogyha valaki KEGYETLEN...

Nem tudok haragudni rá, mert sajnos szeretem. Átkokat se szórok rá, pedig nagyon szeretnék, de ahhoz sincs erőm. Annyira levert lábról. Szinte rémisztő amikor az ember rágondol, hogy ezért a KEGYETLEN emberért MINDENT odaadtam volna....pedig nem szégyenlem bevallani, bizony így volt....

Érdekes, hogy az embernél mennyire el bír mozdulni a személyiség. Van egy ember akit már tizenéve ismerek. Amikor megismertem, egy csendes, de azért határozott ember volt. Igaz már akkor is megvoltak az 'oroszlánkörmei'. (csak akkor még nem láttam). Na már mostanra ez az ember egy kifejlett tigrissé vált. De az a vadabb fajtából való...

Mit mondjak? Mi is zavar? A vadság nem... Van egy másik ember aki vad, de az okkal és joggal. De a másik pillanatban már imádott és dorombolt. Sajnos ö nem lehet a közelemben. Hát akkor mi zavar, ha a vadság nem? A stílus és a hangnem. Az nagyon. Mindig is útáltam az állandóan feleselő 'az enyém az utolsó szó' embereket. Ezeket én csak símán nagy pofájúaknak hívom, vagy idiótáknak.

Ugyanis nincs szánalmasabb és idegesítőbb, ha valaki nem tud egy vitában ennyit mondani: bocsánat! elbasztam! igazad van! E helyett mindenféle vélt és kitalált érvekkel igyekeznek körmük szakattáig az igazukat.

Ők a nagy pofájú ragadozók! És a kultúrált vita a prédájuk...

Ma 'beszéltem' egy számomra kedves emberrel. Igen Ő vele!!! Elmondta, hogy szomorú mert már a második szívet töri össze az életében. Én rákérdeztem, hogy ki fiú. Erre szomorúan azt mondta, hogy nekem nem fontos. És abban a pillanatban bevillant, hogy talán én vagyok ez a srác.

Az igaz, hogy összetörte a szívem, de nem ezzel. Amikor otthagyott azon az estén a discoban; akkor valóban összetörte. Méghozzá darabokra. Az az este azóta se megy ki a fejemből. Telis tele vagyok kérdéssel. Miért ment el? Kivel? Mi történt? Soha nem fogom megtudni a választ. Akkor sem haragudtam rá , és most sem tudnék. Megérdemeltem amit akkor tett velem. Igaz nagyon kegyetlen volt, és talán túlzás volt...de megérdemletem.

Érdekes, hogy ez a kegyetlen lénye is része annak jellemnek amit a mai napig is szeretek. Egy édes lányka, aki pillantok alatt lángtengerré változik, és változtat mindent.

Sajnálom. Nagyon, nagyon, nagyon. Egy örök kereszttel kell élnie. Egy srác együttjárásuk után meghalt. Szerintem magát okolja. Amikor erről beszélt, azok a édes szép szemei elmeredtek a távolba. Talán maga előtt látta a srácot, az élményeket amit átért vele.

Olyankor szerettemvolna a szívemre venni, hogy enyhítsek a bánatán. De szerintem az Isten se tudna rajta olyankor.

Sajnálom! És most itt vagyok neki én is. Persze nem vagyok biztos, hogy én vagyok-e a srác akirő beszélt. De akkor is a szívem szakad meg érte. Félek, hogy ez az arany szív egyszer meszakad ebben a sok bánatban ami éri. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban boldog-e azzal a sráccal akivel él. Hisz akkor nem lennének olyan gondolatai, amilynek voltak...

Szereretném megnyugtatni, hogy ha értem bánkódik ne tegye. Igaz a padlón vagyok, de Ő ERRŐL NEM TEHET!!!! A saját életem jutatott ebbe az állapotba és nem Ő.

De ezt hiába is próbálnám. talán még olaj lenne a tűzre. Egy igazi szenvedéyles lány: ha égni akar - akkor ő vadul lobogva ég!!!!

Soha nem láttam ehez fogható személyiséget; és biztos vagyok nem is fogok.  Ő egy; az igazi!!! Soha nem bocsájtom meg a sorsomnak, hogy olyan fájdalmasan elvett tőle!!!Soha!!!

Most is elmotyogom: nyugodj meg pici lány! Ártatlan vagy!!! Ki tudja;hátha megérzi  a távolban a lelkem szavát. Ki tudja...

Ma hajnalban olyat tettem, amin kívülállóként elcsodálkoznék, de így résztvevőként egész másképp értékelem tettemet.

Szinte csúszva-mászva kértem valakit, hogy álljon velem szóba. Soha éltemben nem csináltam ilyet senkivel. Karakán ember vagyok, távol állt tőlem az ilyen. De az áll már most múlt időbe került. A lelkem legmélyebb bugyrát tettem elé, hogy megértse kérésem okát. Szükégem van erre a kapcsolatra. Bármilyen vékony is legyen az a szál, de úgy érzem elveszek, ha nem nyújta ide.

Mi ez? Mánia? Betegség? Szerintem egy erős kötödés egy gyönyörű emlékhez. Azt remélve, hogy így tovább él. Majd meglátjuk.

Félek, hogy a válasz a szokásos lesz:semmi

A mai világban sok minden már nem is emlékeztet arra az időszakra, amikor még egyek voltunk az állatokkal. Ez részebn jó, részben nem.

De egy igen: a testmozgás. Hisz ugyanazok a mozdulatok a futópadon, mint millió évvel ez előtt a szavannán. Csak a tét más. Most a jó részidő- akkor az élet, avagy a zsákmány. Amikor az ember sportol, elgondolkodik önmagán. Hisz kínozza, hajtja a testét egy olyan célért aminek nincs is tétje. Hisz mi történik, ha nem futom le a távot időn belül? Az oroszlán akkor még nem esz meg, és holnap akkor is lesz mit ennem. De ha komolyan veszed akkor lesz jelentősége ÖNMAGAD előtt. Amikor a tükörbe nézel egy távot teljesített ember neéz vissza, és nem egy komyolytalan kibic. És talán ez a hobbyból végzett sport lényege. Megfelelni önmagunknak.

Gyakran nézem a többi embert, ahogy szerencsétlenkedik. Hisz már komoly túlsúllyal, eltorzult testtel érkezik. Az ott nyújtott 'teljesítményük' aztán alátámasztja a látvány által adott előítéletet. Az akaraterő: nulla.

Szerelem mint egy rossz elem, kilukadt és lyukat üt a szívemen...

Minden kezdet nehéz...ráadásul nem tudok többet írni mert a nyakamon a család.

Szóval! Elhatározam, hogy naplót írok...és bele is kezdtem