A mai világban sok minden már nem is emlékeztet arra az időszakra, amikor még egyek voltunk az állatokkal. Ez részebn jó, részben nem.
De egy igen: a testmozgás. Hisz ugyanazok a mozdulatok a futópadon, mint millió évvel ez előtt a szavannán. Csak a tét más. Most a jó részidő- akkor az élet, avagy a zsákmány. Amikor az ember sportol, elgondolkodik önmagán. Hisz kínozza, hajtja a testét egy olyan célért aminek nincs is tétje. Hisz mi történik, ha nem futom le a távot időn belül? Az oroszlán akkor még nem esz meg, és holnap akkor is lesz mit ennem. De ha komolyan veszed akkor lesz jelentősége ÖNMAGAD előtt. Amikor a tükörbe nézel egy távot teljesített ember neéz vissza, és nem egy komyolytalan kibic. És talán ez a hobbyból végzett sport lényege. Megfelelni önmagunknak.
Gyakran nézem a többi embert, ahogy szerencsétlenkedik. Hisz már komoly túlsúllyal, eltorzult testtel érkezik. Az ott nyújtott 'teljesítményük' aztán alátámasztja a látvány által adott előítéletet. Az akaraterő: nulla.
