Ma hajnalban olyat tettem, amin kívülállóként elcsodálkoznék, de így résztvevőként egész másképp értékelem tettemet.
Szinte csúszva-mászva kértem valakit, hogy álljon velem szóba. Soha éltemben nem csináltam ilyet senkivel. Karakán ember vagyok, távol állt tőlem az ilyen. De az áll már most múlt időbe került. A lelkem legmélyebb bugyrát tettem elé, hogy megértse kérésem okát. Szükégem van erre a kapcsolatra. Bármilyen vékony is legyen az a szál, de úgy érzem elveszek, ha nem nyújta ide.
Mi ez? Mánia? Betegség? Szerintem egy erős kötödés egy gyönyörű emlékhez. Azt remélve, hogy így tovább él. Majd meglátjuk.
Félek, hogy a válasz a szokásos lesz:semmi
