Volt egy kis szabadidőm és átnéztem a leveleimet. Kezembe akadt egy több hónapja elküldött nem túl mézes-mázos hangvételű levél amiben egy nőt egy elég egyértelmű és bizonyított viselkedésére kérdezek rá. Helyesebben a képébe dörgölöm a tényeket, de megfűszerezve a saját érzéseimmel. A válasz nem késett! A stílus gyakorlatilag értékelhetetlen. Ahogy a nagyra becsült Hofi mondta: ez alatt, csak ha a vakond érdeklődik:) A lényeg: válaszban a levél lényegét képző helyzetre egy kumma szó nem jött:) Helyette kaptam a pofámra mindent, és persze támadott mint egy párduc. Akkor ráhagytam, de tudtam: hazudik mint a pocok. Arról lövésem sem volt, hogy miért akarja visszarakni a szart a lóba...Ma sem tudom. Talán büszkeségből, hogy ne tartsam ribancnak? Nem fontos:)
De egyet azért elért vele! Akkor abban a pillanatban nem tudtam rá több mocskot szórni, mert a 'hangerő' és az a mesteri szinészi alakítás elbizonytalanított. Ma már látom hogy átb...ott. De látva az élete alakulását magát is átejti folyamatosan. Csak én úgy látom, hogy már nem tudja mikor hazudik magának és másnak...
A mellébeszélés a gyáva és hazug emberek eszköze! Soha ne ijedj meg tőle! Mert bár hangos amikor lőnek vele, de nincs ereje, hogy kárt tegyen benned
