Érdekes, hogy az embernél mennyire el bír mozdulni a személyiség. Van egy ember akit már tizenéve ismerek. Amikor megismertem, egy csendes, de azért határozott ember volt. Igaz már akkor is megvoltak az 'oroszlánkörmei'. (csak akkor még nem láttam). Na már mostanra ez az ember egy kifejlett tigrissé vált. De az a vadabb fajtából való...
Mit mondjak? Mi is zavar? A vadság nem... Van egy másik ember aki vad, de az okkal és joggal. De a másik pillanatban már imádott és dorombolt. Sajnos ö nem lehet a közelemben. Hát akkor mi zavar, ha a vadság nem? A stílus és a hangnem. Az nagyon. Mindig is útáltam az állandóan feleselő 'az enyém az utolsó szó' embereket. Ezeket én csak símán nagy pofájúaknak hívom, vagy idiótáknak.
Ugyanis nincs szánalmasabb és idegesítőbb, ha valaki nem tud egy vitában ennyit mondani: bocsánat! elbasztam! igazad van! E helyett mindenféle vélt és kitalált érvekkel igyekeznek körmük szakattáig az igazukat.
Ők a nagy pofájú ragadozók! És a kultúrált vita a prédájuk...
