Na ne ijedj meg kedves naplóm, nem most fogjuk megfejteni ezt a bonyolult mondatot, mert erre az egész Blog.hu kevés lenne. Csupán egy keskeny szeletét, azon belül is egy darabját venneém górcső alá.
És ez nem más mint a társas kapcsolat.
Jó lenne tudni, hol a határ a tolerancia és a mazohista viselkedés közt? Mert előre poénnak tűnik de ha jobban belegondolsz a kettő egy mezsgyén van; szomszédok. Mert mit csinálsz amikor egy barom bevág eléd autóval? 1) anyázol, dudálsz, mutogatsz> ergo valamilyen formába visszaadod (vagy megpóbálod visszaadni) a bosszuságot amit okozott az a barom.
2) nyelsz egyet, és azt mondod> én akkor is külömb vagyok és nem leszek olyan barom mint ő. És nem csinálsz semmit. Mármint tudatilag nem, de a tested igen! A cukrod ugrik vagy két egységet feljebb, talán beloccsan egy kis adrenalin is a véredbe stb. Ergo szenvedsz más miatt.
Hát valami hasonló analógiát érzek a párkapcsolatokban is. Mi az a határ és van-e értelme valamiért, vagy valakiért szenvedni? Első ugye a gyerek. Legkésőbb húsz évesen a fejedre szarik és elmegy. És ez így van jól, be is b..szna ha másképp lenne. De akkor már öreg vén fasz vagy és a kutyának nem kellesz. Ohhh bocsánat, a kivénhedt szétluggatott pénzéhes vén kurváknak, akik üzembiztosan mentesítenek valamennyi ingó és ingatlan vagyondodtól, és akkor már anygilag is le leszel nullázva...
Vagy pedig tűrni nyelni és közben barátnőt tartani? Az is egy megoldás. Félni a lebukástól, szenvedni az ünnepek alatt, hogy Ő nem melleted van. Hát mit mondjak ez sem csábító. Az igazi az lenne, ha az ember egy normál szinten tudna élni az általa egykor válsztott párral.
Mint azok a bárgyú viharmadarak. Összejönnek fióka korukban és halálukig együtt vannak a maguk módján boldogan.
Ja kérem ők nem tudtank beszélni....
És ez nem más mint a társas kapcsolat.
Jó lenne tudni, hol a határ a tolerancia és a mazohista viselkedés közt? Mert előre poénnak tűnik de ha jobban belegondolsz a kettő egy mezsgyén van; szomszédok. Mert mit csinálsz amikor egy barom bevág eléd autóval? 1) anyázol, dudálsz, mutogatsz> ergo valamilyen formába visszaadod (vagy megpóbálod visszaadni) a bosszuságot amit okozott az a barom.
2) nyelsz egyet, és azt mondod> én akkor is külömb vagyok és nem leszek olyan barom mint ő. És nem csinálsz semmit. Mármint tudatilag nem, de a tested igen! A cukrod ugrik vagy két egységet feljebb, talán beloccsan egy kis adrenalin is a véredbe stb. Ergo szenvedsz más miatt.
Hát valami hasonló analógiát érzek a párkapcsolatokban is. Mi az a határ és van-e értelme valamiért, vagy valakiért szenvedni? Első ugye a gyerek. Legkésőbb húsz évesen a fejedre szarik és elmegy. És ez így van jól, be is b..szna ha másképp lenne. De akkor már öreg vén fasz vagy és a kutyának nem kellesz. Ohhh bocsánat, a kivénhedt szétluggatott pénzéhes vén kurváknak, akik üzembiztosan mentesítenek valamennyi ingó és ingatlan vagyondodtól, és akkor már anygilag is le leszel nullázva...
Vagy pedig tűrni nyelni és közben barátnőt tartani? Az is egy megoldás. Félni a lebukástól, szenvedni az ünnepek alatt, hogy Ő nem melleted van. Hát mit mondjak ez sem csábító. Az igazi az lenne, ha az ember egy normál szinten tudna élni az általa egykor válsztott párral.
Mint azok a bárgyú viharmadarak. Összejönnek fióka korukban és halálukig együtt vannak a maguk módján boldogan.
Ja kérem ők nem tudtank beszélni....
