...kifürkészhetetlenek. És most érzem a saját bőrömön. A Sors úgy gondolta, hogy kivisz oda, ahol a szerelmem lakik. De egy huszárvágással mégis mindent átírt, mert Őt pedig elvitte. Vagyis ott leszek a városába, de NÉLKÜLE. Leírhatatlan a bánat, ami átitatja a lelkem. A legjobban az fáj, hogy nekem kellet kimondanom: igen megyek. Mert lett volna később is egy lehetőség, de azt nem nézték volna jó szemmel. Vagyis, megint az eszemre hallgattam; a szívem helyett.
Istenem! Ha olvasod e szomorú levelet, kérlek könyörülj meg gyarló bárányodon! Add meg neki legalább azt, hogy a szemébe nézhessek annak a lánynak. Ha mást nem is akarsz, legalább ezt add meg nekem. Kérlek....
Nem érzek, se haragot, se dühöt. Elfofadom a Sors döntését, mert bízom benne, hogy a javamat szolgálja.
Bízok az Istenem által jelölt utamban...még ha néha kifürkészhetetlen is.
