Az sors kegye fojtán meismerkedtem egy angyallal. De ez afféle ördög-angyal. Rendkívüli teremtés. Egyszerre vonz és taszít. Sajnos már csak múlt időben beszélhetek róla, mert a sors elmart mellőle. Pedig nagy szerelem volt, de legalább is őrült szerelem. Mint ahogy a dal is szól róla. Soha nem fogom elfelejteni amikor a fülébe énekelhettem.
Sajnos azóta eltelt több mint három hónap. Ő talán már alig emlékszik rám-én pedig szenvedek a hiányától. Úgy érzem beleőrülök, hogy nem hézhetek bele a gyönyörű szemeibe. Sok embert ismerek, de ilyen személyiséget még soha nem láttam. Ha szeretett, a világ édesét - ha gyűlölt, a világ kinját éreztem.
Amikor ott hagytam azt hittem, hogy a szívem tépi ki a sors. Végig zokogtam, (nem sírtam) az utat a szállóig. Sajnos kicsi az esélyem, hogy lássam még valaha. Igaz felajánlottam neki, hogy meglátogatom, de nem válaszolt. Apropó válasz.
Még jobban megnehezíti az amúgy sem könnyű helyzetem, hogy egyáltalán nem válaszol a leveleimre. Mintha meghalt volna, olyan érzés ez számomra. Nem eléh hogy elvesztettem a fizikai valóját, még a lelkét sem érezhetem. Pedig nem kérek sokat. Csak annyit, hogy néha írjon egy pár sort magáról. Mi történt az életével/életében. De erre sem jött válasz.
Valhol megértem. Talán ő reagálja le normálisan. És én vagyok egy szentimentális tökfej.
DE NEM TUDOM MEG NEM TÖRTÉNTTÉ TENNI, MERT ANNYIRA MEGSZERETTEM, HOGY Ő NEM IS SEJTI!!!
Most először éreztem, hogy újra tudnám kezdeni az életem. De a sors másképp gondolja. Jó néhány dolog van ami ezt gátolja. A korom, a családi állapotom, és a lakhelyem. Ezek egyike is már komoly gond egy kapcsolatban, nem hogy így együtt. Ezért mondom, hogy igaza van.....de azért válszolhatna néha....mert nagyon jó amikor levél jön tőle.
