Lassan tél lesz...de nem a lelkemben! Forr, bugyog bennem az indulat és az érzések. Először is kezdjük a régi klasszikussal; nejemmel. Baromi jól elvan! De nagyon. Mióta közös erővel csináltunk egy látszat rendet a lakásban valóban nem vagyok oly' állat mint régebben. De kérem!!! Itt még nincs vége a játéknak! Folytatni kell(ene), hisz' van mit... De ő vigyorog és azt hiszi minden OK! Pedig kurvára nem OK! Poénos formában tudtára is adtam. De hát mint a legtöbb IQ hiányos embernek neki is az a baja, hogy nem képes a sorok mögött olvasni, és már csak azt veszi észre, hogy megint az orrára basztak. Senki sem tökéletes...
Na és aztán jöjjön a külső. Hát bizony ott is elengedte magát. Gyakorlatilag évek óta nem tud megszabadulni az általa semminek titulált súlyfeleslegtől. Milyen poén nem?! A feleslegnek semmi, de megszabadulni már mégis valami. Pedig ez még tényleg lemenne kis ráfordítással. Nem!!! Majd súlyos pénzekért egyben!!! Nyár óta hiteget, hogy elkezd sportolni. De nem fog...tudom. Lusta, és tunya. Meg nincs meg benne a szép iránti vágy. Ugyanis kellően beképzelt, hogy elhiggye magáról, hogy ő egy jó nő. Pedig távolról sem. Hehehe.
Persze most hehehe, de alapból bennem van az ideg, és folyton azt kérdem magamtól: meddig bírod még?! Mikor állsz fel, és mész a picsába?! A válasz egyszerű: valószínű, hogy soha. A gyerekeimért bármit vállalok. És cserébe, hátha a Sors is elvezet a SAJÁT boldogságomhoz. Bár az az út egy kicsit messze van... Mert az én boldogságom nem itt van a szomszédban.
