"Egy gondolat bánt engemet !" No nem párnák közt halni meg, ahogy Petőfi írta. Hanem az, hogy a szívem nem azt szereti akit szeretnie kellene! Igaz ki mondja meg, hogy kit vagy mit kell neki szeretnie? Hisze neki senki nem parancsol. Hogy kötelesség tudóan élj, arra ott az a hülye agy. Na jó; nem nézem én le a szellemiséget de ez sem jó ami most van. De mi is van, hisz olyan kusza bevezetőt írtam, hogy elvész a lényeg.
Mármint az, hogy a szívem máshova húz. Hozzá....ki máshoz!!! Borzasztó ez az életmód. Aki velem él, azt elismerem és szeretem. Tényleg! Igaz szívből, de más töltéssel mint Őt. Őt önmagaáért szeretem, nem amit tett, és ahogy viszonyul hozzám. Őrült egy állapot, nincs egy perc nyugtom Ő miatta.
Ráadásul a Sors is ellenem van(látszólag). A héten egy csoda folytán láthattam volna, de aztán kútba esett a terv. És ki tudja mikor láthatom. Addig pedig marad a vágy, a vágyódás, és a csoda várás.
Nem kívánom e gyötrődést a halálos ellenségemnek se. El fog sorvadni a lelkem, mert egyedül van.
Akik velem vannak, azok egy más fajta érzést táplálnak bennem. Nem tudják pótolni azt amit az Ő hiánya okoz.....
HIÁNYZOL ÉDES KICSI LÁNY!!!! Adja a Sors, hogy még láthassalak!
